A Művelt Alkoholista

Tartalom átvétel
Frissítve: 8 év 36 hét

Kékfrankosok kétezerötből III.

cs, 2010-02-04 06:00

Előző két középkorú kékfrankosom nem okozott csalódást: a Villa Tolnayt és az Orsolyát is szépnek találtam. Ezen aztán jó fel is bátorodtam, így a mini-maraton végére fokozva a tempót - mintegy dőzsölve - együtt bontottam rögtön kettőt. Egyikük sem újonc itt nálunk: Csutorás Ferenc bora majd egy éve sprintelt egyet az egriek futamában, nem is rossz eredménnyel; a Ráspi-bor pedig testvérei vertikumában villantott, több, mint tizenöt hónapja. Biztosra persze így sem mehettem, hiszen láttam én már karón idő vasfogát. Bizakodó azonban mindenképp voltam, szerencsére joggal, mint kiderül a hajtás után.

[...] Bővebben!

Oroszos haszonkulcs és borkartell

sze, 2010-02-03 14:30

A Decanter arról tudósít, hogy a francia borok esetenként az eredeti ár huszonötszöröséért kerülnek piacra Oroszországban. Igor Artemijev, az orosz monópoliumellenes testület vezetője elmondta, hogy van olyan Franciaországban mindössze 6 eurós bor, amit Oroszországban 150 euróért árulnak. Vadim Dobriz, az orosz szövetségi piackutató intézet vezetője megerősítette, hogy a francia borok gyakran hatszor annyiba kerülnek náluk, mint Franciaországban. Pl. egy 2005-ös Chateau Brane-Cantenac 6080 rubel (kb. 147 euro) a www.finewine.ru listáján, míg ugyanez 45 euro körül kapható francia online kereskedésekben. Artemijev ráadásul hozzátette, hogy az orosz borpiacon kartellszerű működésre, illetve monopólium kialakulására utaló jelek érzékelhetőek. Az importborokkal kapcsolatos vizsgálat eredményét még a tavasszal nyilvánosságra fogják hozni, és a jelentés alapján trösztellenes eljárást indulhat. Oh, those Russians.

Hol szúrjuk el a borválasztást?

sze, 2010-02-03 06:00

A Stew egyik szerzője megkérte a Bonny Doon bohém filozófusát, Randall Grahmet, hogy sorolja föl a három leggyakoribb hibát, amit szerinte az átlagfogyasztó borvásárláskor elkövet. Grahm nagyvonalúan 3+2 hibát, illetve intelmet fogalmazott meg. Íme, az öt főbaki:

1. Az átlagfogyasztó tisztánlátása a bor valódi értékeit illetően igencsak elhomályosult, és ez nem egészen az ő hibájuk. Az újvilágban a bor "minőségét" általában a telt színhez, a "puha" tanninokhoz, az új fához és az általában vett "ütősséghez" vagy ízintenzitáshoz társítják, mintha a zene értékelésében az lenne a szempont, hogy mennyire hangosan játsszák, vagy hogy mekkora fúvós szekciót alkalmaznak.  
[...] Bővebben!

A cabernet összeomlása

k, 2010-02-02 11:19

Az alábbiakban Dan Berger kaliforniai boríró és -kritikus kolumnáját közöljük. Az írás főképp a kaliforniai viszonyokat veszi alapul és ostorozza, mikor ítéletet mond a cabernet sauvignonra, de ezzel együtt a felemelt mutatóujjat nem lehet nem észrevenni kis hazánkban sem. A stílus kissé csapongó és felületes, de a lényeg talán így sem sikkad el.

[...] Bővebben!

Mindenki örömére

h, 2010-02-01 06:00

Egy igazán barátságos borkóstolóra invitáltak a minap, ahol Váli Péter és a Janus Borház mutatták be boraikat. Gondolom a Váli borok felfedezésének örömére írt bejegyzéseimnek köszönhettem a meghívást, éltem vele, örömmel mentem. Az öröm amúgy visszatérő eleme volt a kóstolónak, Péter „Saját örömömre” ars poeticájára rímel a Janus borosok Öröm bora is, ez utóbbiról később külön is megemlékezek. [...] Bővebben!

Tiltakozás a Szerencsre tervezett erőmű ellen

v, 2010-01-31 15:26

Ex-szerzőnk, Csite blogján hirdetett meg tiltakozó demonstrációt a tervezett szerencsi szalmatüzelésű hőerőmű ellen. A demonstráció dátuma 2010. február 5. 17:00 - 19:00, helyszíne Budapest, Vértanúk tere. Napirendi pontok: 1. a Szerencsre tervezett erőmű jelenlegi állapota, 2. petíció ismertetése, benyújtása, 3. koccintás egy pohár tokaji borral, amivel demonstráljuk, hogy a civil erők tettre készek Tokaj-Hegyaljáért!

Villányi áttörés

szo, 2010-01-30 08:00

Tokaj után Villány is fölkerült a térképre. A februári brit Decanterben négyoldalas cikk olvasható „Hungary sees red” címmel (igénytelen szóvicc), amely általában a magyar vörösökről, konkrétan a villányiakról szól. Mivel a Decanter valószínűleg Európa legolvasottabb bormagazinja, a cikk jelentőségét nehéz túlbecsülni. Az írás szerzője, Caroline Gilby MW visszatérő vendég Magyarországon, a Pannon Bormustra egyik bírája,  újdonsült tokaji borlovag. A cikk a Gilby által legjobbnak tartott négy villányi pincével - Vylyan, Malatinszky, Gere és Bock -, illetve egy-egy borukkal foglalkozik részletesen. Két szédítő pontszám is elcsattan.

[...] Bővebben!

Hol szeret lakni a pinot noir?

p, 2010-01-29 06:00

A válasz voltaképpen egyszerű, leginkább ott, ahol jó kis meszes talajt és kellemesen mérsékelt klímát talál. Persze ilyen körülmények között sem mindegy, hogy éppen hová telepítik, de ha kedvére való területre akad, bőven szórja áldásait. Etyek és Pannonhalma Eger néhány kitűnő adottságú dűlője mellett a kezdetektől fogva jó termőhelynek bizonyul. Tudomásul kell vennünk, hogy az igazán szép pinot noirok eleganciájukkal, simaságukkal, finom savaikkal hódítanak, nem pedig magas alkohol tartalmukkal vagy éppen túlérett gyümölcsösségükkel. Igaz, ilyen borokat készíteni és fogyasztani is nehezebb talán, mint egy vastag, erős szerkezetű gyümölcsbombát. A fogyasztás nehézsége persze itt csak viszonylagos, mert gurulni gurul lefelé bármelyik, de az igazi szépségek felfedezéséhez kell némi szellemi és gyakorlati feltöltöttség és tapasztalat.

[...] Bővebben!